Képtár

2015.05.16. - Falunap

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is megrendezésre került községünk Falunapja 2015. május 16-án. A délelőtt folyamán a megmérettetéseké volt a főszerep, futóversenyen, főzőversenyen, borversenyen, pálinkaversenyen, „Egy perc és nyersz” játékvetélkedőn, valamint focimérkőzések keretében versenghettek a résztvevők. A gyermekeknek kézműves foglalkozással, légvárral, Rosta Géza zenés műsorával kedveskedtek a szervezők. A fiatalok körében népszerűek voltak a Magyar Vöröskereszt által készített műsebek. A tűzoltó óvodások „maci mentése” is szerepelt a délelőtti programok között, ami szintén nagy sikert aratott. A délután folyamán színpadi műsorokkal folytatódott a program, ahol a helyi tánccsoportokon, óvodásokon és iskolásokon túl vendégelőadókban is bővelkedett a rendezvény. A napot fergeteges tűzijáték zárta.

100. Az este sztárfellépője a Unique együttes volt 099. Az este sztárfellépője a Unique együttes volt 098. Egri Pálné előadása 097. Egri Pálné előadása 096. Bonyhádi zumbások bemutatója 095. Bonyhádi zumbások bemutatója

094. Attalai ugrókötelesek produkciója 093. Attalai ugrókötelesek produkciója 092. Attalai ugrókötelesek produkciója 091. Attalai ugrókötelesek produkciója 090. Attalai ugrókötelesek produkciója 089. Stifter Balázs és Szabó Linda énekes produkciója