Köszöntő
Kedves honlap Látogató!
Tisztelettel köszöntöm Önt Kurd község honlapján. Településünk Tolna megye délnyugati részén, a Kapos folyó völgyében fekszik, Dombóvártól 18 - Hőgyésztől 15 km-re, a 6532 számú út mentén található. Kurdot a Kapos folyó, mely nálunk északi irányba folyik, két részre osztja. Nagyobb része a folyó bal oldalán helyezkedik el, kisebb része a folyó jobb oldalát övező szőlőhegy aljára épült. Településünket a Kapossal párhuzamosan futó Budapest-Pécs vasútvonal is átszeli, valamint falunkból vezet még út Gyulaj és Lengyel települések irányába. Kurd és környéke már ősidők óta lakott hely volt. Határában bronzkori eredetű edények nyomait tárták fel, a nevét valószínűleg, a honfoglalás után itt letelepedő katonai kísérőnépektől kapta, ők alapították a falut. Településünk legrégebbi épülete, a Római katolikus templom, mely 1765-ben épült, oltára Martin Fischer alkotása, mellékoltárképét, pedig Zichy Mihály festette. A szép Kapos-völgyi természeti környezetet kiegészíti, hogy a községünkben minden infrastruktúra kiépült, általános iskola és óvoda működik, a lakosság száma 1154 fő. A település lakói, a civil szervezetek, vállalkozók és a nemzetiségi önkormányzatok közösen igyekeznek szervezni a falu közéletét, ápolják a hagyományokat, és újakat teremtenek. A környező jó minőségű termőtalajok kedveznek a mező és erdőgazdálkodáshoz, s néhányan kitartóan ragaszkodnak a szőlőhegyi birtokaikhoz, ahol jó minőségű borok „teremnek”.
Remélem, településünk felkeltette szíves érdeklődését, szeretettel várjuk személyes látogatását is.
Tisztelettel:
Müller János
polgármester
Legfrissebb híreink
Lakossági tájékoztatás
2025-04-08
Digitálisan foglalt időpontok módosításának, törlésének lehetőségéről
Lakossági tájékoztató!
2025-03-28
A MÁV Pályaműködtetési ZRT. megkezdi Pécs Területi Igazgatóság működési területén az állomások, illetve egyes vonalak vegyszeres gyomirtását. Kurd és Csibrák területét érintve 2025. május 8. (csütörtök), valamint 2025. május 19. (hétfő) kerülnek elvégzésre a munkálatok.
Nőnapi Bál
2025-03-01
Idén is sok szeretettel várunk minden hölgyet a hagyományos kurdi Nőnapi Bálra!
Segélyhívó telefonszám
Mentők - Rendőrség - Tűzoltóság
112
Névnap
Boldog névnapot kívánunk Tivadar nevű olvasóinknak!
Holnap Konrád ünnepli névnapját.
Belépés
A belépéshez adja meg a regisztráció során megadott alábbi adatait: