Köszöntő

Kedves honlap Látogató!

Tisztelettel köszöntöm Önt Kurd község honlapján. Településünk Tolna megye délnyugati részén, a Kapos folyó völgyében fekszik, Dombóvártól 18 - Hőgyésztől 15 km-re, a 6532 számú út mentén található. Kurdot a Kapos folyó, mely nálunk északi irányba folyik, két részre osztja. Nagyobb része a folyó bal oldalán helyezkedik el, kisebb része a folyó jobb oldalát övező szőlőhegy aljára épült. Településünket a Kapossal párhuzamosan futó Budapest-Pécs vasútvonal is átszeli, valamint falunkból vezet még út Gyulaj és Lengyel települések irányába. Kurd és környéke már ősidők óta lakott hely volt. Határában bronzkori eredetű edények nyomait tárták fel, a nevét valószínűleg, a honfoglalás után itt letelepedő katonai kísérőnépektől kapta, ők alapították a falut. Településünk legrégebbi épülete, a Római katolikus templom, mely 1765-ben épült, oltára Martin Fischer alkotása, mellékoltárképét, pedig Zichy Mihály festette. A szép Kapos-völgyi természeti környezetet kiegészíti, hogy a községünkben minden infrastruktúra kiépült, általános iskola és óvoda működik, a lakosság száma 1282 fő. A település lakói, a civil szervezetek, vállalkozók és a nemzetiségi önkormányzatok közösen igyekeznek szervezni a falu közéletét, ápolják a hagyományokat, és újakat teremtenek. A környező jó minőségű termőtalajok kedveznek a mező és erdőgazdálkodáshoz, s néhányan kitartóan ragaszkodnak a szőlőhegyi birtokaikhoz, ahol jó minőségű borok „teremnek”.

Remélem, településünk felkeltette szíves érdeklődését, szeretettel várjuk személyes látogatását is.

Tisztelettel:

Müller János
polgármester

Legfrissebb híreink

Az Ormosszén Zrt. tavaszi akciója!

Az Ormosszén Zrt. tavaszi akciója!

2023-05-31

2023.05.15. - 2023.06.15.
Az ehhez kapcsolódó önkormányzati tájékoztatás is itt olvasható!

Lakossági felhívás!

Lakossági felhívás!

2023-05-17

Szúnyogok elleni védekezés

Csalások a kibertérben

Csalások a kibertérben

2023-05-15

Meghívó!

ELBIR Hírlevél

ELBIR Hírlevél

2023-05-08

2023.05.08.

Kurdi Falu- és Gyermeknap

Kurdi Falu- és Gyermeknap

2023-05-05

2023.05.20. Szombat

Kormányablakbusz érkezik!

Kormányablakbusz érkezik!

2023-05-02

2023. május 18. (csütörtök) 9-12 óra között

HIRDETMÉNY

HIRDETMÉNY

2023-04-26

Vegyszeres gyomirtás

Távoktatás

Távoktatás

2023-04-19

Általános és középiskola befejezésének lehetősége

Menetrendi egyeztetés

Menetrendi egyeztetés

2023-04-17

Várjuk javaslataikat

Aktuális étkezési térítési díj

Aktuális étkezési térítési díj

2023-04-14

Értesítés a szülők részére