Köszöntő

Kedves honlap Látogató!

Tisztelettel köszöntöm Önt Kurd község honlapján. Településünk Tolna megye délnyugati részén, a Kapos folyó völgyében fekszik, Dombóvártól 18 - Hőgyésztől 15 km-re, a 6532 számú út mentén található. Kurdot a Kapos folyó, mely nálunk északi irányba folyik, két részre osztja. Nagyobb része a folyó bal oldalán helyezkedik el, kisebb része a folyó jobb oldalát övező szőlőhegy aljára épült. Településünket a Kapossal párhuzamosan futó Budapest-Pécs vasútvonal is átszeli, valamint falunkból vezet még út Gyulaj és Lengyel települések irányába. Kurd és környéke már ősidők óta lakott hely volt. Határában bronzkori eredetű edények nyomait tárták fel, a nevét valószínűleg, a honfoglalás után itt letelepedő katonai kísérőnépektől kapta, ők alapították a falut. Településünk legrégebbi épülete, a Római katolikus templom, mely 1765-ben épült, oltára Martin Fischer alkotása, mellékoltárképét, pedig Zichy Mihály festette. A szép Kapos-völgyi természeti környezetet kiegészíti, hogy a községünkben minden infrastruktúra kiépült, általános iskola és óvoda működik, a lakosság száma 1282 fő. A település lakói, a civil szervezetek, vállalkozók és a nemzetiségi önkormányzatok közösen igyekeznek szervezni a falu közéletét, ápolják a hagyományokat, és újakat teremtenek. A környező jó minőségű termőtalajok kedveznek a mező és erdőgazdálkodáshoz, s néhányan kitartóan ragaszkodnak a szőlőhegyi birtokaikhoz, ahol jó minőségű borok „teremnek”.

Remélem, településünk felkeltette szíves érdeklődését, szeretettel várjuk személyes látogatását is.

Tisztelettel:

Müller János
polgármester

Legfrissebb híreink

ELBIR Hírlevél

ELBIR Hírlevél

2024-02-27

Ne váljon áldozattá!

Közérdekű információ!

2024-02-27

Gátközlekedési engedélyek

Hirdetmény

2024-02-26

Néhai Takács Dániel hagyatéki ügyében közjegyzői hirdetmény

ELBIR Hírlevél

ELBIR Hírlevél

2024-02-20

Vigyázat! Romantikus csalások

A méhállomány bejelentése

2024-01-05

2024.01.01-től

ELBIR Hírlevél

ELBIR Hírlevél

2023-12-11

Ünnepek előtt

Hirdetmény!

Hirdetmény!

2023-12-01

Belterületen megjelent rókák, aranysakálok

Közmeghallgatás

Közmeghallgatás

2023-11-17

2023.11.23. Csütörtökön 17 órakor

Értesítés áramszünetről

Értesítés áramszünetről

2023-11-07

2023. November 21-én

ELBIR Hírlevél

2023-10-11

Céges csalások