Tájékoztató a templom műszaki állapotáról

Tisztelt kurdi Polgárok!

 

Az alábbiakban igyekszem tájékoztatást nyújtani a templomtorony javításával kapcsolatos ügyek állásáról.

Templomtorony javítása:

Április hónapban (04.24) újabb munkálatokat megelőző helyszíni bejárásra került sor a templomtoronyban, melyre, az Önkormányzat képviseletében engem is meghívtak. A helyszíni bejárás során a szakemberek legfontosabb megállapítása – új fejleményként – az volt, hogy sajnos, a toronyszerkezetet nem lehet a tervezetteknek megfelelően leemelni. A leemelhetőségét az akadályozza, hogy a torony talpgerendázatából a két pár középgerenda

fémből készült „andrásos” megerősítés(ezek szelvénye kb, 25 x 35 cm) az építéskor be lett falazva a toronyórákat átívelő boltozatok pilléreibe. Tehát ahhoz, hogy ezeket fel lehessen szabadítani, le kellene bontani az óraboltozatokat, amelyek a közel 1 méter magas és kb. ugyanilyen széles falazati boltozatok eltávolításával járnának. Ez a szakemberek szerint, túl nagy rombolást jelentene, s figyelembe véve hogy a fő-gerendázatok teljesen egészségesek így a helyszíni javítás, majdani felújítás mellett döntöttek. Az említett, befalazott keresztgerendák tehát épek, a két átlós gerenda és a végein található „fiókok” jelentősen korhadtak a beázások miatt, ezeket viszont, a torony levétele nélkül is kitemplomtorony tudják javítani, támasztó szerepüket visszaállítják, valamint fémből készült „andrásos” megerősítést kapnak. A bejáráson az is kiderült, hogy a torony dőlését nem elsősorban a talpgerendázatok korhadása, hanem a hagyma-rész feletti következő gerenda talapzat egyik északi (korábban javított) csomópontjának korhadása (megereszkedése) okozza, amit szintén vas kötőelemekkel igyekeznek ellensúlyozni. Május hónapban a lemezburkolat ideiglenes kijavítása, megerősítése alpin-technikával megtörtént, az ácsok beépítették a fém tartó és megerősítő-elemeket, így az utcai lezárást meg lehetett szüntetni. A hagyma-rész feletti toronyszerkezet további megerősítésére a statikus még további fém kötőelemeket tervezett, melyek beépítése a napokban várható.

Fontos fejlemény, hogy a május közepén tartott képviselőtestületi ülésre meghívott, egyházi képviselők elmondták, hogy az Egyház-megyénél döntés született arról, hogy amennyiben az ősszel, a torony javítása pályázati forrásból nem valósulna meg, abban az esetben a 2015. évre költségvetésükbe azt betervezik. Így már biztosnak látszik, hogy a következő évben a szép templomunk tornya megújulhat.

 

Kurd, 2014. június 27.

 

Müller János

polgármester

Kapcsolódó anyagok