Képtár

2014.10.04. - Roma gasztronap

Falunkban idén második alkalommal került megrendezésre 2014. október 4.-én a Gasztronómiai délután, melyet a kurdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat szervezett. A program délután 1 órakor kezdődött és a Művelődési Ház nagyterme hamar meg is telt a helyiekkel. Sokan kíváncsiak voltak a roma kultúrára, hagyományos ételekre és hangulatos zenére.
A délután folyamán az érdeklődők 4 féle ételkülönlegességet kóstolhattak meg: Cigánylecsót nokedlivel, marha és köröm pörköltet, töltött káposztát. Az ételek mellé punyát szolgáltak, mely lisztből, élesztőből és vízből készült kenyérféle. A másik fajta pogácsa az úgynevezett bokolyi, mely liszt sütőpor és zsír hozzáadásával készült. A rendezvényt színesítette a Kurdi Fiatal Romatáncosok előadása, valamint a tehetséges Erős Rozália festménykiállítása. A zenét és egyben a jó hangulatot Pati és Társa biztosította, akik Pécsről érkeztek.

- - - - - -

- - - - -