Közigazgatási rezsicsökkentéssel kapcsolatos konzultáció

Címkék: Közlemények

A 2011-ben megkezdett államreform célja a magyar államigazgatás átfogó korszerűsítése, a Jó Állam kialakítása, az emberközpontú és ügyfélbarát közigazgatás megteremtése. A Kormány mindezt a bürokrácia visszaszorításával, a hatékony, gyors és szakszerű feladatellátás megteremtésével, valamint az állampolgárok terheinek csökkentésével kívánja elérni.

A Kormány az Államreform Bizottság felállításáról szóló 1602/2014. (XI. 4.) Korm. határozatban célul tűzte ki az állampolgárok és a vállalkozások széles körét terhelő fizetési kötelezettségek enyhítésére irányuló állami rezsicsökkentést. Döntött arról, hogy 10 milliárd forint összegű állami rezsicsökkentést hajt végre, melyet az állampolgárok véleményének és javaslatainak felhasználásával kíván megvalósítani.

Ennek érdekében a Kormány az állampolgárok és vállalkozások bevonásával konzultációt kezdeményez. A konzultációban részt vevők számos hatósági eljárással kapcsolatos igazgatási szolgáltatási díj és illeték megszüntetésével összefüggésben fejthetik ki véleményüket, továbbá javaslatot tehetnek egy-egy további, általuk fontosnak tartott hatósági eljárás díjmentessé tételére.

A konzultáció 2015. június 5. napjától 2015. augusztus 6. napjáig tart, mely időtartam alatt az állampolgároknak lehetőségük van két kérdőíven, magánszemélyeket és vállalkozásokat érintő fizetési terhek megszüntetésére vonatkozóan javaslatokat tenni.

A konzultációban való részvétel anonim, a szükséges kérdőívek beszerezhetők a kormányhivatalok és járási hivatalok ügyfélszolgálataink, az települési ügysegédeknél valamint letölthetőek a Tolna Megyei Kormányhivatal http://www.kormanvhivatal.hu/hu/tolna honlapján.

Az állampolgároknak lehetőségük van a kérdőíveket papír alapon kitölteni, és a kormányhivatal, kormányablakok, járási hivatalok ügyfélfogadásra nyitva álló helyiségeiben, valamint a településeken tartott ügyfélfogadás során a települési ügysegédeknél leadniuk. Aki elektronikus úton kívánja javaslatát megfogalmazni, az a http://allamirezsicsokkentes.kormanyhivatal.hu/ honlapon megteheti.

A konzultációs során beérkezett javaslatok alapján a következő évtől már a csökkentett díjakat fizetik a vállalkozások és a magánszemélyek.


Kapcsolódó anyagok

« Vissza a hírek listájához

« Vissza az előző oldalra

Ugrás a fejlécre
Ugrás a navigációra