Beszámoló

Címkék: Közlemények

Kurd településen, megvalósult az „ISKOLÁÉRT, GYERMEKEKÉRT” ALAPÍTVÁNY, által megpályázott, FALUMEGÚJÍTÁS – A SPORTPÁLYA ÉS KISZOLGÁLÓ LÉTESÍTMÉNYEINEK MEGÚJÍTÁSÁVAL, GYERMEKEINK EGÉSZSÉGTUDATOS SZEMLÉLETÉNEK KIALAKÍTÁSA ÉRDEKÉBEN – elnevezésű projektje.

Sportpálya

A pályázat segítségével felújítottuk a salakos sportpályánkat és a sportszertárat. A Művelődési Ház körül sétány, az épület előtt mozgáskorlátozott feljáró és előtető épült. Az épületben felújításra került a tornaterem padlóburkolata, a vizesblokkok, valamint az öltözők.

Alapítványunk és a település lakóinak nevében megköszönjük az Európai Unió és Magyarország Kormánya által a projektünkhöz, - a Tolnai Hármas Összefogás Vidékfejlesztési Szövetség - Leader csoport közreműködésével - nyújtott 23.833.290,- Ft támogatását.

A projekt 2013. november 26 és 2014. november 14 közötti időszakban valósult meg, a kivitelezést a TAM-BAU Kft., a műszaki ellenőrzést Sebrek Csaba építészmérnök végezte.

Művelődési Ház

Kapcsolódó anyagok